Nem a tehetség, hanem a hozzáállás, a motiváció és a kreativitás a lényeg. Bennem ez a mondat fogalmazódott meg az idei KreDiT alatt. Kreatív Dicsőítők Találkozója. Szóval nem számít, ha épp nem tanultam táncolni, nem volt még kamera a kezemben, vagy sosem írtam blogot.
"Dicsőítő tánc? Nem, ez nekem magas. Nem tudok táncolni, nincs ritmusérzékem, ez nekem nem szól." -Gondolhatja magában az, aki a programon meglátta ezt a műhelyet.
Hozzám közel áll a tánc, mégis kíváncsi voltam, hogy milyen lehet ez kívülről, úgyhogy csak ültem és figyeltem. Mint táncos, tudom, hogy mit jelent ez a kifejezőszköz, miről szól ez a fajta dicsőítés, mégis mindig tanulok valamit...
"A felnőttségre rátapadt a szégyen, az, hogy ciki." -Hangzott Lengyel Péter szájból. És annyira igaz.
Ne táncolj, mert túl öreg vagy! Ne zászlózz, mert nem értesz hozzá! Nem csináld, mert megbotánkoznak az emberek!... És mi elhisszük. Elhisszük, hogy nem vagyunk akamasak a kreativitásra, csak azért, mert. És állunk, és lefogjuk saját magunka, pedig ott a vágy, a gyermeki szív, az őszinte imádat, de nem merünk lépni.
És akkor szíven talál az Ige: Szabadságra vagyunk elhívva. És hirtelen minden értelmet nyer. Ráébredsz, hogy Isten kreatívnak teremtett, cselekvésre teremtett a saját képmására. Csodálotos ez a felismerés.
És végül elkezdődik a tánc, körben állva mindenki egyszerre mozdul. Mindenki szívében ugyanaz a vágy ég, és ez munkálja ki az egységet. Így nyer értelmet minden egyes mozdulat, és maga a körtánc.
"Most tulajdonképpen semmit sem csináltunk, mégis mindent."